Elérhetőség
 
Az alapok
 
Források
 
Fordítások
 
Könyvajánló
 
Filmajánló
 
Filmkritika
 
Humor
 
Kedvenc linkjeim
 
Látogatók
Indulás: 2005-03-18
 
Idő
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hun-Magyar Harcművészet

Hun-magyar harcművészet - Az íjászat hagyományos módszere

Kelemen Zsolt (szerk.)

Grafit Pencil Nyomda Kft., 2010

 

 

Ez Kelemen Zsolt második könyve. Ő szerkesztette, és írta nagy részét, de igen impresszív társszerző-gárdát vonultat fel, mint például Kassai Lajos, vagy Grózer Csaba.

Miután elolvastam, az első gondolatom az volt, hogy Zsolt fejlődik. Direkt hagyom úgy az első könyv ajánlóját itt az oldalon, ahogy évekkel ezelőtt megírtam. Azóta már máshogy írnám, de azóta ő is előrébb lépett. Új könyve például részletesebben (több érdemi mondanivalóval) szól immáron fém páncéljáról. A sok „fantasy beszólást” kapott bőrvértjén túllépett, csapata mostani megjelenése fényévekkel jobb, hitelesebb, mint 2005 környékén. Nyilván most is lehet kötekedni, hogy miért hun, miért avar, miért rozsdamentes, stb., de véleményem szerint az előre haladás a lényeg. A könyv is sokkal másabb, mint az előző, végre tele van érdemi információval, nem olyan elvont. Sorra veszi a különböző íjásztechnikákat, és bár mindenhol leírja, hogy persze saját technikája a leghitelesebb és legjobb, ettől függetlenül érdemes végigolvasni.

Hozzáteszem, Zsoltot ismerem személyesen 2005 óta, többször vitáztunk is olyan témákban, ami ebben a könyvben is sokaknak fogja szúrni a szemét. Ennek fényében mondom azt, hogy jó könyvet írt, csak így tovább!

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.